Nyaranta vidéken

Amikor kérdezik, hogy hová valósi vagyok, azt szoktam mondani: 'Igaz, hogy Budapesten
születtem és 24 éves koromig Újlipótváros volt az otthonom, de nyaranta leginkább vidéken
nőttem fel.

Szerencsére...

Lemezszerződés lemez nélkül

Úgy emlékszem, hogy valamikor 98-ban történt, hogy egy kis kiadó felfigyelt rám és
lemezszerződést ajánlott. Nagyon örültem a lehetőségnek és az abban az időben még
elfogadott feltételeknek. Azért fogalmaztam így, mert tudtommal már réges-rég nem kötnek a
kiadók royalty előleges szerződéseket (és nem fizetik a stúdiót sem), pláne, hogy akkor én
még teljesen ismeretlennek számítottam a nagy közönség előtt. Ez az előleg abból állt, hogy a
tervezett lemezértékesítésből származó majdani bevétel előadót illető részéből a kiadó
megelőlegez valamekkora összeget.

Milyen zenét játszol?

Eddigi pályafutásom során talán ezt a kérdést hallottam a legtöbbször.
És amikor ez elhangzik, mindig bajban vagyok a válasszal, ugyanis írtam én már kis darabokat (ha nem is túl komolyakat) hegedűre is, de főleg zongorára, továbbá alkottam később musicalt, szimfonikus művet, aztán volt már blues, jazz, hip-hop, funky, country, rock, rockabilly, rock & roll, raggae, ska, swing, cha-cha-cha, históriás ballada, bossanova, disco, folk, undergrund, pop és egyéb műfajokba is sorolható dalom.

A fekete, vékony testű, cutaway gitár

Kevesen tudják, hogy az a fekete Epiphone elektroakusztikus gitár, ami szinte már többet van velem, mint nincs, mikor és miért is lett a választottam...
Valószínű, hogy 1994-ben vették nekem a szüleim (a gyári szám alapján is ez a hangszer "születési" éve), édesanyám totálkárosra tört autójának biztosításából.
Nem ő volt a hibás, álló helyzetben belement valaki. Szerencsére csak az autónak lett baja, ami így, ha jól emlékszem 100.000 Ft-t megtakarítássá változott át.
Sosem voltunk gazdagok, de ahogy az egyik nagymamám is mondogatta mindig: "nem volt semmink, mégis megvolt mindenünk".
Bármire költhettük volna azt a pénzt, lett volna helye bőven...

Így kezdődött minden.

 

Nem emlékszem már, hogy szüleim mikor vették észre bennem az érdeklődést a zene iránt, valamint azt sem tudom, hogy ez az érdeklődés miben is nyilvánulhatott meg a számukra, de azt tudom, hogy az általános iskola elkezdése előtt egyszer csak már szolfézs előkészítőkre jártam.
Ennek volt köszönhető, hogy hamarabb tudtam kottát írni-olvasni, mint bármi mást.
Sosem fogom elfelejteni Mariann nénit, a szolfézstanáromat, akire a muzsika elméleti alapjainak megismeréséért és szeretetéért örökre hálával gondolok. Imádott minket, gyerkőc nebulókat és mi is őt.
Mariann néni csakis kifogástalan kosztümöket és olyan elegáns ruhákat hordott, mintha felkészülve kellett volna lennie arra, hogy bármelyik pillanatban a színpadra szólíthatják. Sokszor hajára kötött kendővel és arra feltűzött vastag keretes napszemüveggel jelent meg, mint valami madame és gyakran úgy cigarettázott hosszú szipkán keresztül, ahogy Liza Minelli a Kabaré-ban.
Az utánozhatatlan személyéhez hozzá tartozott még a hangja, aminek mélységeit talán csak Psota Irénével lehetett volna összehasonlítani, valamint a teátrális mozdulatai, amelyeket bármelyik karmester megirigyelhetett volna.

Ha volna két életem

Tisztelt Olvasó!

Bár nem ezzel a bekezdéssel szerettük volna indítani a blogot, ellenben úgy érezzük, ez az indulás napján nagyon aktuális!

Jó szórakozást kívánunk!

 

'Ha volna két életem'

Nem szokásom másoktól idézni, de ez alkalommal mégis indokolt, hogy kivételt tegyek és mentorom, Horváth Attila egyik ikonikus dalcímét használjam.
Most, amikor e fejezetet írom, éppen egy hét van még hátra addig a klubestemig, ahol Attila lesz a vendégem.