Volt egyszer egy (hivatalos nevén) Fészek Művészklub, amit anno 1901(!)-ben alapított egy neves művészekből álló társaság.
Biztos vagyok benne, hogy ma már kevesen tudják, hogy a neve valójában egy mozaikszó, ami a Festők, Építészek, Szobrászok, Zenészek és Komédiások szavakból lett zseniálisan kitalálva.
A klub alapítóiról és történelméről a háttérre kíváncsiabbaknak szeretettel ajánlom figyelmébe a wikipédia oldalait.

Az én Fészekbe újra és újra visszatérő történetem a '70-es évek elején kezdődött.
Első utam a "klubba" édesapámnak volt köszönhető, aki kiváló képzőművész.
A Fészek évről évre december 6-án Mikulás ünnepségeket tartott a művészek gyerekeinek, ahol édesapám révén eleinte egyedül, majd később a húgaimmal együtt is voltunk párszor.
A kapott ajándékcsomag és az alkalmankénti filmvetítések mellett (pl. ott láttuk először még jóval a mozikba kerülés előtt a Hófehérkét is) legjobban a Télapó emléke égett belém...
Szerintem a világ legijesztőbb Télapója rémisztgette ott a gyerekeket.

Tessék elképzelni egy jó két méteres oltári mély hangú embert (ez már magában ijesztő lehet egy kisgyerek számára), aki fapapucsban (és egy hatalmas bottal a kezében) kopogott végig a színháztermen, fején óriási süveg (mert ez ilyen egyházi jellegű Mikulás akart lenni, vagy mi), ami alól spárgahaj lógott ki (tényleg spárgából!), arcát nem létező méretű műszakáll takarta és a szeme, valahogy két középen kilyukasztott fél-fél pingponglabda mögé volt rejtve...ezek által akkora szemgolyókkal nézelődve, mint egy ló.
Nem tudom ki találta ki ezt a dizájnt, de szerintem akkoriban ott sok művészgyerek torpanhatott meg kicsit a fejlődésben.
Aztán megszólalt, hogy:
- Hallottam, vannak itt jó gyerekek...na ezeknek hoztam ám ajándékot! -
Akkora zsák volt a hátán, hogy félő volt, hogy a kicsit is rosszabb gyerekeket simán beledobja majd és elviszi.
Volt is nagy megszeppent fegyelem a teremben.
Aztán a Télapó folytatta, hogy:
- De aki rossz volt, annak tudjátok mit hoztam? -
Nem tudtunk mi akkor már semmit sem, csak bújt mindenki a szüleihez.
- Na, ki tudja? - folytatta.
Persze senki se mert megszólalni.
- Megmondom nektek... A rossz gyerekek nem kapnak mást, csak virgácsot! -
Azzal előkapott egy hatalmas aranyra festett kínzóeszköznek tűnő tárgyat, amivel a hatás kedvéért még suhintott is talán egyet.
Na erre már több gyerekből felszakadt az addig visszafolytott sírás.
Én is bizonygattam szüleimnek, hogy nem voltam rossz és soha nem is leszek.
A Télapó észrevette, hogy az ünnepi hangulat valamiféle lidércnyomássá kezd alakulni, ezért gyorsan megszólalt:
- De szerintem itt nincsenek is rossz gyerekek! Viszont annyi jó gyereket látok, hogy ide most nagyon sok ajándékot hoztam!
Ki is osztjuk szépen a krampuszommal! -
Mert hogy krampusz is volt ám!
Nem egészen emlékszem a kinézetére, mert a pingpong labda szemeknél lefagytam, de valami fekete harisnyába, meg tornadresszbe bújt nő volt, szarvakkal, meg ördögfarokkal.
Nem is a zsákból, hanem ki tudja honnan előkerült egy hatalmas kosár Mikulás csomag.
A Télapó és a krampusz együtt kezdte invitálni a gyerekeket, hogy menjenek csak oda az ajándékért.
Szinte mindenki csak a szüleivel kézen fogva mert kimenni és inkább a krampusztól vették el az ajándékot, mint sem a Mikulás szörnytől.
A piros celofánzacskókból előkerülő finomságok enyhítettek a hangulaton és lassan minden gyerkőc elhitte, hogy a Télapó nem fogja bántani őket.
Amikor az utolsó kis művészporonty is kapott ajándékot a Télapó nekiveselkedett átadni a terepet a mesefilmvetítésnek.
Elmondta, hogy azt is valójában ő hozta nekünk, aztán többünk bánatára megígérte, hogy majd jövőre is eljön hozzánk.
Végül elbúcsúzott és még egyszer végigkopogott a termen.
Azt hiszem az életben nem volt még gyerekek között összebeszélés nélkül is akkora egyetértés, mint bennünk ott akkor.
Tuti mindenki arra gondolt, hogy:
- Ugye tényleg elment és nem jön vissza? -