A dátumra azért emlékszem ennyire pontosan, mert aznap volt a születésnapom.
A két jó barátom Bárány Tomi és Kulcsár "Kuli" Attila voltak.
Tonyóval korábban sokat duóztunk az éjszakában (ő billentyűn) és talán vele muzsikáltam egyszer egyhuzamban a leghosszabb ideig Szolnokon, ami este 8-tól kb. reggel 7-ig tartott.
Olyan is volt, hogy Tonyó és egy gitáros barátom mellett Kuli volt a dobosunk, de ez is megér majd egy külön fejezetet...
Érdekességként jegyzem meg, hogy jó pár évvel később az "A Dalnok könyve" és a "Bor, Mámor stb." című lemezeimet Kulival vettük fel, ő volt a hangmérnök.

Szóval, ott tartottam, hogy a két jómadár elvisz engem egy király helyre...
Ami pedig nem más volt, mint a jó öreg Fészek klub.
Mondtam is nekik, hogy:
- Szépen hazahoztatok! -
13 éve nem láttam akkor a kis pincebárt, de úgy tűnt, hogy nem változott semmi.
Csak az üzemeltető lett más, Benkő Balázs (az Omegás Benkő Laci bácsi velem majdnem egykorú fia), aki aztán 15 évig bérelte a háztól és vezette a legendás estéket megélt helyet.
Rengeteg fellépést, kapcsolatot és élményt köszönhetek Balázsnak és ennek a 15 évnek.
Kiemelni is nehéz néhány emléket, de azért megpróbálkozom vele...

Balázs barátunk keze alatt a klub egyre inkább a zenészek éjszakai és hajnali találkozóhelyévé vált. Még a vidéki koncertek után is a legtöbben ide jöttek először "haza".
Sokunknak oly annyira otthonává vált ez a hely, hogy bizony ott alvások is előfordultak néha.
(Nekem például rögtön az első estén sikerült rajta "ragadnom" a kanapén... :) )

Az élet a Fészekben mindig 23 óra után indult be úgy igazán.
Az első tíz évben elképesztően pörgött a hely. A kényelmesen kb. 40-50 férőhelyes pincében átlag 100 ember tolongott, miközben másik 100 a ruhatárnál és az előtérben traccsolt. A bárba vezető keskeny lépcső metró szintű forgalommal bírt a folyamatosan le-föl hömpölygő pia és zenezarándokokkal.

Csak néhány név az ismertebb személyiségek közül, akikkel ott találkoztam először:
Liptai Claudia, Pindroch Csaba, Szabó Győző, Benkő László, Závodi Janó, Mester Tomi, Orbán Józsi, Fehér Gábor, Újlaki Dénes, Emilio, Somló Tamás, Kaszás Attila, Bajor Imre.
Az utóbbi kettővel sajnos az utolsó találkozásom is ott volt és azóta már szomorú, hogy Somló Tamás is utánuk ment az égi klubba.

Kaszás Attilát rengetegszer láttam, hallottam főleg a Padlás és a Nyomorultak című musical-ekben és gondolom nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom, hogy nagyon szeretem a hangját.
Egyszer sikerült vele összefutnom a Fészek előterében (valamikor a Megasztár után), közös ismerőseink társaságában.
Miközben kezet fogtunk, zavaromban nem tudtam neki mást mondani, csak az igazságot, hogy:
-"Te vagy a kedvenc musical színészem!"-
Legnagyobb meglepődésemre ő pedig így válaszolt:
-"Te pedig az egyik kedvenc gitáros énekesem!"-
Mit ismerhetett tőlem, nem tudom. Vagy a műsorban láthatott, vagy talán belefutott az első lemezembe valahol, mindenesetre baromi megtisztelve éreztem magam.
Nem beszéltünk többet, mert éppen készültek továbbmenni máshová, így annyiban maradtunk, hogy reméljük még találkozunk.
Sajnos ez már nem valósulhatott meg, mert túlságosan fiatalon magával vitte őt a "fényév távolság"...

Bajor Imrével találkoztam párszor, bár ő engem nem ismert, viszont Balázst és Orbán Józsit nagyon is jól, akikkel akkor már pár éve barátok voltunk.
Amikor egy társaságba keveredtünk én csak csendben hallgattam a sztoriait, vicceit. Nem rohantam meg (mint ahogy soha senki más ismert embert sem), hogy "jaj, szia, én vagyok az XY", ez nem az én stílusom. Ilyen esetekben mindig tisztelettel megvártam, ha esetleg a közös ismerősök bevontak engem is a beszélgetésbe.
Egy alkalommal (amikor Iminek már és még megvolt a Kicsi Huszár majdnem szemben a Fészekkel) javában dúlt a pokerparty a ruhatár előtt rendszeresen felállított asztalon, amikor Bajor Imi beállított...
Emlékeim szerint Balázs, Fehér Gabi, Kuli és a mindig balomon ülő hatalmas dumás Orbán Józsi is benne volt a játékban.
Nem óriási összegekkel, de azért komoly tétekkel folyt a cash game és kinek-kinek a kedve szerinti itala.
Imi úgy tűnt, hogy már nem annyira szomjas, de hiába akarták lebeszélni róla, csak beült közénk játszani, hihetetlen féket okozva ezzel a további körökben...
Egy az, hogy dőlt belőle a mondanivaló, kettő pedig, hogy minden egyes osztás után végigkérdezte, hogy melyik zseton mennyit is ér.
(Amúgy rájuk volt írva, csak tízes szorzóval számoltuk. :) )
Nem tudom már, hogy hányadik kör lehetett, amikor ismét Imi tétjére vártunk.
Újra és újra megnézte a lapját, majd különféle grimaszokat vágott.
Közben rendelt még egy whisky-t, mert anélkül "nem látta jól a lapokat", bár szerintünk pont attól nem, aztán jött a szokásos zsetonműsor:
-"Eeez, mennyitér?- mutatta fel valamelyiket.
Mire megmondtuk neki, már közben folytatta egy másikkal a kezében, hogy:
-"Ééésez?'-
Azt hiszem Kuli barátom unta meg az ismétlődő mutatványát és közbeszólt, hogy:
-"Jaj, Imi! Nem kell a műsor! Mindenki tudja, hogy te vagy a legjobb pókeres és tökéletesen tudod, hogy melyik zseton mennyit ér! Nekünk nem kell megjátszani magad!"-
Erre Imi ránézett, kajánul elmosolyodott, majd lazán benyomta, hogy:
-"Na jóól van, akkoróólin!"-
Az a szép, hogy nyert is és ráadásul nem csak abban a körben.
Egy órácskával és néhány whisky-vel később pedig bőven nyerőben szállt ki a játékból.

Csak jóval később tudtam meg, hogy amikor lejött hozzánk szemlátomást spiccesen, valójában szín józan volt, csak elterelés végett találta ki, hogy eljátssza a kissé illumináltat. Az a whisky, amit érkezésekor rendelt és amire mi mind elhittük, hogy az éjszakájának ki tudja hányadik itala, valójában csak az első volt.
Jól megettük az alakítását ő pedig jött, játszott és győzött.
Sajnálom, hogy nincs több sztorim róla, de szerintem ennyiből is tisztán lejön, hogy mekkora fantasztikus komikus volt...

Elképesztő mennyiségű bulin voltam a Fészekben, nem tudnék közülük egyet sem kiemelni, mint ahogy azok névsorát sem érdemes elkezdenem leírni, akikkel mind színpadon álltam valaha a kis pódiumon, mert nem férnének el egy fejezetben.
Amit viszont nagyon-nagyon bánok, az az, hogy már az épület udvara sem a régi (talán csak a benne álló gesztenyefák) és a 100 éves magyar étteremből is évek óta kubai szórakozóhely lett.
Rossz volt figyelemmel kísérni, ahogy átalakul minden és fokozatosan elvész bennük a valaha volt Fészek Művészklub, mint valami nagyon lassan, de biztosan süllyedő hajó.
Az igazán varázslatos hangulat már akkor kezdett eltűnni belőle, amikor a klub előterének házigazdája (direkt nem mondom, hogy portása, hiszen jóval több volt ő annál), Pisti úr (mert ő bizony minden helyzetben úr volt), betegsége miatt távozni kényszerült.
Személyével nem csak a hely régi történetei, hanem az eleganciája is végleg elköltözött.

Aztán Balázs építette át a pincét, lecserélve a régi imádott pultot a helység egyik oldalán végigfutó hosszú söntésre.
Szerintem ezzel végképp totál ki lett nyírva a régi bár hangulata.

Amióta Balázs szerződése a házzal lejárt és egy új címen nyitott egy új helyet Fészek Kulturális Központ néven, nem tudom mi lehet a régi pincével.
Nem merek lemenni.
Inkább őrzöm az emlékét úgy, ahogy megismertem és nagyon szerettem, mint hogy azt lássam, miként csonkolják tovább múlt század elei nagy művészeink hagyatékát.