Pedig olvasói étvágyam érzem, hogy minden egyes mű után csak egyre jobban nő.
Olyan kezdek lenni, mint valami bibliomániás kisgömböc.
Én voltam az első, akit jól megleptem ezzel, ugyanis hiába rajongtam gyerekkoromban az irodalomért, a húszas éveimben és később már csak nagy ritkán vettem a kezembe könyveket.
Olvastam én, de abszolút ritkának nevezhető a mai rendszeresség mértéke mellett.
Ma már ugyanis szinte mindenhová könyvvel megyek és az is egyre gyakrabban fordul elő, hogy többel megyek haza, mint amennyivel elindultam otthonról.
Nem tudom, hogy mi, de valami történt velem néhyány éve, ami után egyszerűen még erősebb irodalomrajongó lettem, mint valaha.
Noha az efféle rajongás nagyon is időigényes - ami nekem főleg az elmúlt három év alatt nem is nagyon állt a rendelkezésemre - mégis mindig megtaláltam a módját, hogy egy kis olvasás valahogy beleférhessen az éppen aktuális napomba.
Leggyakrabban a tömegközlekedési eszközöket használom ki erre a célra, ha valahova mennem kell a városon belül, de az abszolút kedvenc a fürdőszobánk és azon belül is az emberi tisztálkodás és relaxálás vitathatatlanul legkiválóbb vívmánya: a kád.
A fentiek tükrében talán cseppet sem meglepő, hogy az otthoni szóhasználatban nálam a fürdőszoba már csak könyvklubként szerepel. 😉

Rajongásom az írott dolgok iránt mindig is bennem bújkált.
Nem is lehet ez másképp egy olyan ember esetében, aki maga is sokat ír, még ha a nagyközönség számára úgy is tűnhet, hogy csak dalszövegeket.
Azért mondom így, mert írkáltam én már sok minden mást is - meg terveztem és tervezek is még -, csak úgy éreztem, hogy ezek eddig még valahogy nem értek meg a publicitásra.
Lassan talán majd eljön az idejük...

Úgy gondolom, hogy csak idő kérdése volt, hogy mikor kezdek el könyveket falni.
Hogy mi indított be ennyire?
Nem tudom.
De az biztos, hogy az ezirányú gondolatlakomáim már egy jóideje tartanak és meggyőződésem, hogy a jóllakottság érzetének még csak a közeledése sem fog soha fenyegetni. 😊

Van a közelünkben egy kis utca, ami a Móricz Zsigmond körtérről nyílik: Váli utca.
Már a neve is oly kedves nekem, hiszen Vál az a falu, amivel kapcsolatban sokszor szoktam mondani, hogy "gyerekkoromban nyaranta javarészt falun nőttem fel".
Ez a kis utca pedig már egy jó ideje nem csak szép emlékekkel lát el engem, hanem könyvekkel is, hiszen az Alle előtti sarok két mozgóárus kocsinak is a törzshelye...ezáltal pedig az enyém is.
Igaz, hogy legtöbbször új kiadványokat vásárolok, de szeretek itt a régiek között is böngészni.
Megvallom, vannak olyan köteteim - több közülük idegennyelvű - amiket pusztán a szépségük, a patinásságuk miatt vettem meg a majdani tervezett dolgozószobámba.
De persze vannak olyanok is, amik szépségversenyen hiába is indulnának, viszont régóta keresett klasszikus győztesek.
Az igazán kedvenceim azonban azok, amik mintegy kimerítik a "kettő az egyben" szlogent, ugyanis kívülről szép, antik darabok, tartalmukat tekintve pedig örökös kincsek.
Tegnap is meglestem a sajnos ritkán változó kínálatot és amikor magam mögött hagytam a frappánsan átalakított vásári szekereket, kicsit elszorult a szívem...
Ugyanis eddig még bele sem gondoltam, hogy hány ember mennyi munkája hever ott a polcokon.
A legtöbbjük már nem is él.
Egyeseknek lehet, hogy már a leszármazottai is rég kihaltak.
Mennyi csodálatos lélekhagyaték!
Csak rajtunk áll, hogy hogyan bánunk velük...