Lemezelés

Olyankor, amikor már nyakig benne vagyok egy lemez munkálataiban, gyakran elfog az az érzés, hogy:
A fenének akartam én ezt?!
Sosincs zökkenőmentes felvétel, Murphy mindig igyekszik kitalálni valamit, amivel be tud kavarni.

Tönkremegy egy hangszer, lerobban a számítógép, eltűnnek sávok, nem nyílik a stúdió ajtó, vagy csak lebetegszik valamelyik muzsikus.
Sokszor már maga a munkafázisok naptárban való elhelyezése, megtervezése sem egyszerű.
Ha pedig éppen minden rendben megy, akkor is egy idő után könnyen 'besokalás' tud lenni a teendőkből, főleg a vágásból...
Most joggal kérdezheti magában az olvasó, hogy:
Mit kell annyit vagdosni? Nincs előre megírva minden?
(Azt azért előrebocsájtom, hogy élő 'muzsikációról' fogok beszélni.)

Mivel senki sem gép, így minden muzsikus elkövethet pontatlanságokat, amiket ha már adottak a mai zeneszerkesztő software-ek, érdemes helyre vágni.
Vagy esetleg az egyes hangszerek adottságai miatt a hasznos hangsávba belekerülhetnek nem kívánatos zajok, zörejek.
Ezeket sem árt kinyisszantani.
Aztán ott van még az a munkamódszer is, amit az elmúlt években egyre inkább alkalmazok:
A dal szerkezetén, harmóniamenetén és a fontosabb dallamain kívül nem feltétlen írom meg az összes hangszer szólamát.
Sőt!
A legtöbb esetben teljesen szabad kezet adok a hangszeres kollégáknak, hadd játszanak azt bele a nótáimba, amit ők beleéreznek.
Csak annyit szoktam kérni, hogy inkább rögzítsünk (ha együtt tesszük meg valahol), vagy vegyen fel több sávot (sokan már otthon tudnak készíteni profi felvételt) , hogy aztán legyen miből válogatnom az egyes zenei részekhez.
A kiválasztott részeket pedig megint csak össze kell vágni egy sávra. :)
Ez a dalkészítési módszer nagyon sokszínű és több ember ízlésvilágából építkező, igen összetett produktumot eredményez, ezért a végleges anyag szempontból vitathatatlanul előnyös is.

Lehetne persze úgy is csinálni, hogy mindent a végletekig összepróbálni és aztán felvenni, csak ez azonnal felvet legalább kettő problémát:

1. Ebben az esetben elvész a spontaneitás varázsa.
2. A mai rohanó világban képtelenség tíz, húsz, vagy akár több muzsikussal összeegyeztetni annyi próbát, amennyire szükség lenne ehhez, vagy persze megoldható ez is egy vagon pénzzel. :)

De nekem nincs egy vagon pénzem és a kollégáim spontán született ötletei pedig sokkal többet is érnek, úgy hogy marad a sok sáv, ami bizony rengeteg vágással jár...
Tessék csak elképzelni, hogy az éppen készülő 'Akusztikum' című lemezemen, ha jól számolom, 25 zenész fog szerepelni, plusz még egy kamarazenekar és 14 dal lesz az albumon!
A legtöbb esetben alsó hangon 2-3, de a szólistákkal sokkal inkább 6-7, vagy akár még több sáv felvétele is készült személyenként.
És amikor az egyes kollégák játékában minden sávban kijelöltem a nekem különösen tetsző részeket (ez is mind nyirbálással is jár...), akkor jön a lego-zás, a különböző hangszerek egyes részleteit egymáshoz képest is jól elhelyezni a dalban (legtöbb esetben csak egy szerkezetében végleges, úgy nevezett mankó gitár és ének mellé).
Amikor pedig az én hangszeres és énekesi feladataimon kívül már minden más rendben van, akkor jöhetnek a saját dolgaim végleges felvételei.
Azaz megint csak több sáv feljátszás és éneklés következik, amiket aztán szintén vagdosni kell...
Az egész készülő lemezemen vajon mennyi sáv lehet ez összesen? :D
Nem is akarom tudni.
Egyébként is, szoktam mondani, hogy a "Szabó" név eleve kötelez a vágásra... :D

Szóval van teendőm rendesen.
A felvételek és a vágások vége felé mindig azt gondolom, hogy "csak legyek túl ezen az anyagon, aztán egy jó darabig eszem ágában sem lesz újra ekkora munkába belevágni"...
Amikor pedig túljutok a friss produktum megjelenését követő első pár hónapon, máris rámjön a lemezkészíthetnék. :D
Ki érti ezt?
Legalább néha egy kicsit elzáródhatna a dalcsapom, de úgy néz ki nem tud.
De ha tudna is, akkor is annyi szerzeményem van még a fiókban, hogy évekre előre bőven táplálni tudnák az újra és újra fellángoló albumkreálási vágyamat.

A lemezelésekkel kapcsolatban olykor fellépő megalomániámat sem értem...
Alig, hogy megszületett az első hivatalos albumom ("Van hová és van miért" 2004), rögtön azt határoztam el, hogy a következő bizony dupla CD lesz.
(Így is lett, 2007-ben megjelentettem az "A Dalnok könyve" című dupla albumom.)
Az egyik dalban 29 énekessel együtt énekelt egy kis részletet Pierrot is.
Amikor felhívtam és elmeséltem neki, hogy egy 30 dalos dupla CD-n dolgozom, csak annyit mondott, hogy:
- "Te mazochista!" -
:D
Lehet, hogy van benne valami...

Amikor ki sem látszom a felvételekből és a vágásokból halmából, sokszor a pokolba kívánom az egészet.
Amikor meg stúdiós teendő nélkül maradok, szinte máris újra kezdeném a lemezelés hercehurcát. :D
Ez van.

De azért szerencsére nem csak ebben a körforgásban tudok létezni.
Sok minden más is foglalkoztat, vagy foglalkoztatna.
Pl. a könyv írás.

Lehet, hogy ez a hír nem is annyira meglepő, hiszen itt is hétről hétre jelentkezem a kis szösszeneteimmel.
Az írással kapcsolatban pedig azok számára, akik figyelmükkel megtisztelik a blogomat és a munkásságomat, talán jó hír lehet,
hogy elkészült a "25 év a dalok mögött - szöveg és sztorigyűjtemény" című könyvem, ami hamarosan szintén meg fog jelenni.
A jó hírek terén pedig még mindig nem a teljes lista, de maradjon valami későbbre is.
Most megyek vissza "lemezelni"...
Már csak egy pici van hátra.
Nem egyszerű, de ezt most már talán egy kicsit ti is "vágjátok". ? :-)

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnéd munkámat támogatni 'havonta egy kávéval', kérlek nézd meg a Patreon oldalamat!

https://www.patreon.com/szaboleslie