Mindkettő újdonságnak számított akkoriban.
A videó magnókról hallottam már valamit, a nyugati országokban akkor már régóta léteztek, csak itthon volt még nagy dolog, ha valaki birtokolt ilyen masinát, viszont a break abszolút újdonságnak számított még külföldön is.
Először csak mosolyogtam rajta, aztán a poén kedvéért megpróbáltunk egy-két mozdulatot utánozni azzal az osztálytársammal, akiknek volt otthon ez a bizonyos videójuk.
Maga a tánc sohasem vonzott, csak stresszfaktorként bújt meg sokáig az életemben, ugyanis soha egy lépést nem mutatott meg nekem senki, így a break előtt inkább kerültem mindennemű érintkezést a táncparkettel.
A break viszont hamar megváltoztatott mindent...

Az osztálytársam ki tudja honnan, de folyamatosan szerzett olyan videókat, amikben vagy megjelent kicsit, vagy kifejezetten a break dance-é volt a főszerep.
Hamarosan már nem csak hullámokat és egyéb jellegzetes mozdulatokat igyekeztünk utánozni, hanem az egyszerűbb földön történő elemeket is.
Otthon is nekiálltam gyakorolni.
Az én kis cselédszobám hely szűke miatt szóba sem jöhetett, a húgaimé középen ketté volt választva, a szüleinké pedig a berendezés miatt alkalmatlan is lett volna rá, meg nem is lett volna ildomos ott randalíroznom, így egyedüli gyakorló terepnek maradt a hall.
Apám nézett is nagyot, amikor egy nap arra ért haza, hogy kipakoltam belőle a kanapé elől a két kis TV néző fotelt, szétnyitottam az előszoba felőli dupla ajtót és a szüleim szobájába nyíló négy szárnyú ajtót is kitártam.
Így pont lett egy akkora hely, ami a parkettás lakásunknak hála tökéletes tereppé alakult át az új hóbortom kedvéért.
-"Mit csinálsz fiam?"- kérdezte apám meglepetten, ahogy ott forgolódtam a földön.
-"Apukám, ez a break! Ez az új divat!"-mondtam.
-"Akármi is ez, szó sem lehet róla, hogy így szétszedd a lakást! Azonnal pakolj mindent vissza és meg ne lássam ezt itt többé!"-
A szülői szigor ellen nem volt mit tennem, de végül is eleget tettem a kérésének...
Mindig olyankor gyakoroltam, amikor tudtam, hogy nem lesz otthon, így nem kellett látnia. :)
A baj csak akkor következett be, amikor egy vállonforgást (helikopter) próbálva kirúgtam az egyik ajtó alsó üvegét.
Ettől kezdve határozottan ki lett tiltva a break otthonról.
Hiába bizonygattam én, hogy egyre jobbak vagyunk, hogy már bemutatózni is elhívtak minket egy kisebb disco-ba és hogy meg fogja látni, hogy ezzel még sokra fogom vinni, a válasz csak az volt, hogy tanuljak inkább és ha mindenáron akarom ezt folytatni a szabadidőmben, akkor menjek akármelyik osztálytársamhoz, vagy akárhová.
Az „akárhovában” azért annyiban segített édesapám, hogy összehozott egy tánctanárral, akivel pár évvel korábban egy táborban már találkoztam, ahol édesapám népművelő tanárként az egyik vezető volt.

Persze akkor még meg se mertem moccanni. Eleve a táborlakó fiatalok 18 plusszos korosztályból álltak, én meg csak vendégként voltam ott apám pici fiaként, vagy 12 évesen.
Disco-t meg ha láttam is már messziről egy-két üdülőben, nyilván nem jártam még bennük.
Úgyhogy a tánctanár hiába próbált engem is bevonni a nagyoknak szánt foglalkozásokba.
Az esti táncmulatság sem volt az ínyemre, akárhogy is csábítgattak a táborlakó lányok, akiknek én voltam a "de aranyos kisfiú". Szeretetükkel amúgyis mindig könnyen zavarba tudtak hozni, hát még, hogy táncoljak is úgy, hogy lépni sem tudok? Na azt már nem!
Valószínű, hogy itt alakult ki bennem a táncokkal való távolságtartás, ami egészen a break-ig tartott...

...és a történetnek még messze nincs vége! ;)